2011. szeptember 15., csütörtök

Camp Nou Experience: FC Barcelona - AC Milan

Barcelonában különösen fontos az emberek számára a futball. Nemcsak a világ legnépszerűbb sportját jelenti, hanem a katalán öntudat, a (Real) Madrid által megtestesített központi kormányzattal szembeni ellenállás kifejezésének egyik zászlóshajója is. Bár a Franco-korszak elnyomásának már jó ideje vége, az elmúlt 2-3 évtizedben a város gazdasági, kulturális és politikai értelemben is sokat lépett előre, a Barca iránti rajongás mit sem változott. A legjobb példát erre talán tavaly, a 2010-es világbajnokság alatt láttam: bár a spanyol válogatott nagyrészt a Barcelona játékosaiból állt, és a helyiek szorítottak is a VB-cím megszerzéséért, az itt töltött egy hét alatt szinte senkit sem láttam spanyol válogatott mezben, mindenki gránátvörös-kékbe öltözött a meccsek alatt. 

A Barcelona pedig legszebb napjait éli, az elmúlt 6 évben háromszor is elhódították a Bajnokok Ligája serlegét. És ami ennél is sokkal fontosabb, az utóbbi időben rendre borsot törnek a Real Madrid orra alá. A Madridban aratott 6-2-es, vagy a hazai pályán elért 5-0-s győzelemre örökre emlékezni fognak a szurkolók. 

Az egész történetben számomra az az igazán csodálatos, ahogy a helyi kötődésre építve sikerült felépíteniük egy globálisan sikeres márkát. A csapat gerincét saját nevelésű, többségében katalán játékosok alkotják, és az edző, Pep Guardiola is katalán. Ez is nagyban hozzájárul a helyiek csapat iránti rajongásának fenntartásához. A jól menő futball-bizniszből pedig a város is profitál azzal, hogy ügyesen bevonja a turizmus iparba: egyrészt a sikerek világszerte jó reklámot jelentenek a városnak, másrészt a szuvenír boltok forgalmát is jelentősen növeli az ezerféle relikvia árusítása. 

Az pedig ezek után már szimplán csak piszok mázli, hogy Barcelona szurkolóként pont ebben a városban töltök egy évet. Hogy miért és hogyan jutottam el ide, arról majd egy másik posztban... 

Mindenesetre azt már az utazás tervezgetésekor eldöntöttem, hogy a Barca-meccseken nem fogok spórolni. Így aztán rögtön le is csaptam az első lehetőségre, ami elég erős kezdést ígért: FC Barcelona – AC Milan a Bajnokok Ligája csoportkörben! Bár ezeknek a csapatok csak később kezdődik el igazán a sorozat (a csoportból való továbbjutás nem is lehet kérdésese), nem árt rögzíteni, hogy a BL címvédő fogadta az olasz bajnokot. Ennek megfelelően persze a jegyárak az egekben, így csak a legfelső szektor jöhetett szóba. 

Persze ezzel is nagy királynak érezhettem magam :) A ráhangolódás jegyében egész nap a Barca mezemet viseltem, így a csoporttársaim számára is hamarosan kiderült, hogy én bizony nem holmi bárban, hanem a Camp Nouban fogom nézni a meccset. Áhítattal vegyes csodálattal néztek rám, és érkeztek viszonylag komoly felajánlások is a jegyemért cserébe :) 

A meccsre Gergővel mentem, aki szintén a GSE-n tanul. Valami csoda folytán sikerült egymás mellé jegyet szereznünk, ez tényleg fényévente jön össze. A kezdés előtt a stadion melletti pázsiton letelepedve bedobtuk a kötelező Estrella Damm sört (Barcelonában főzik és a csapat egyik főszponzora), majd elindultunk megkeresni a bejáratot. Egy közepes nehézségű lépcsős túra után értünk fel a helyünkre, ahol nem kis látvány fogadott bennünket: 

Bár a stadion még csak félig telt meg, már ekkor is impozáns látványt nyújtott (a meccs kezdetére majdnem 90.000 néző gyűlt össze). És annak ellenére, hogy a lehető legmesszebb ültünk a pályától, remekül lehetett látni mindent. Neki is láttunk fényképeket csinálni, ha már egyszer regisztráltam a facebookra, akkor ezt nem hagyhatom ki :)




A mérkőzést a Milan-szurkolók stílusosan a „Real Madrid, Real Madrid” skandálásával kezdték, amivel villámgyorsan leküzdötték magukat a népszerűségi lista utolsó utáni helyére. Azonban még egy rendes füttykoncertre se volt idő, a vendégek máris megszerezték a vezetést, Pato lépett ki a védők között és magabiztosan használta ki a ziccert. Mindössze 26 másodperc telt el eddig… Ezután persze hazai fölény következett és bár a nyomás nem volt fullasztó, jöttek a helyzetek. Pedro még a szünet előtt egalizált Messi zseniális elfutása után, majd a második játékrész elején Villa varrt be egy szabadrúgást. Utóbbit Gergő a sokmilliós objektívvel rohangáló fotóriportereket megszégyenítő módon örökítette meg:

A stadion méreteihez képest viszonylag kis számú B-középpel rendelkezik a Barcelona (ennek oka részben, hogy az egyik legszervezettebb ultra csoportot kitiltották a stadionból). Ezzel együtt a hangulatra nem lehetett panasz, a körülöttünk ülő szurkolók sokszor kezdtek spontán tapsolásba vagy éneklésbe - mondanom sem kell, szigorúan katalánul. A második félidő közepén pedig majdnem felrobbant a stadion: csereként pályára lépett a csupaszív csapatkapitány, Carles Puyol, amit felállva ünnepelt a közönség – fantasztikus, hátborzongató érzés volt.
A Barcelona a vezetés megszerzése után visszavett a tempóból, ami persze a végén megbosszulta magát, az utolsó perben Thiago Silva fejelt gólt egy szögletet követően. A Milan az első és az utolsó percet leszámítva szinte semmit sem csinált, mégis pontot szereztek. A Barca viszont csak saját magát hibáztathatja, amiért nem hajtott rá a meccset végkép eldöntő, harmadik gól megszerzésére, hanem megpróbálta ellazázni a dolgot. 

A nagy katarzis így elmaradt, de ezzel együtt is hatalmas élmény volt! És a show pörög tovább: szeptember 25-én a Barcelona - Atletico Madrid rangadót sem rendezik meg nélkülem :)








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése